3
Előszó Kész, elég volt!
Gondolkozhatnék, hogyan és mit kellene írnom úgy, ahogyan a NAGY
emberek írnak, ahogyan újságíróhoz, íróhoz, tanult diplomás emberhez, esetleg
politikushoz illő lehetne. De nem gondolkozom ezen, nem foglalkozom ezzel. Nem
vagyok sem egyik, sem másik. Egyszerűen ember vagyok. Ember. A szó szoros
értelmében. Egy a közel tízmillióból, aki nem más, mint egy Magyar Állampolgár.
Soha nem foglalkoztam politikával, közszerepléssel. Éltem a magam kis életét,
tettem a dolgomat.
Voltam én is gyerek, szép átlagos gyermekévekkel. Én még a kommunista
rendszerben láttam meg a napvilágot 1972 nyarán, Debrecenben. Most is itt élek.
Testvérem nincs, apukám meghalt, mikor én 10 éves voltam, így anyukám egyedül
nevelt föl, tisztességben, becsületben. Szüleim dolgozó munkásemberek voltak, én
is fizikai munkát végző emberré váltam, szabni-varrni tanultam, és a férjem is
fizikai munkát végez. Nem szégyellem, nincs ebből gond. Egyik ember szakmát
tanul, másik pedig azért, hogy gyógyíthasson, taníthasson és így tovább.
Különböző emberek vagyunk, különböző elvárásokkal, igényekkel,
gondolkodással. De valamiben mindannyian egyformák: békében, örömben,
nyugalomban szeretnénk élni, nevelni gyermekeinket, mindenki a maga igényének
megfelelően. Küzdünk, iparkodunk, igyekszünk. Igyekszünk gyermekeinket
tisztességben, becsületben fölnevelni, iskoláztatni, és mindannyian reméljük, majd
a gyermekeink többet tanulnak, többre viszik, mint mi. Ezért dolgozunk,
dolgoznánk, hogy nekünk is, és nekik is jobb legyen. Ma már ki merem jelenteni,
hogy a jelenlegi helyzetben csak abban reménykedhetünk, hogy túléljük ezt a napot
is. Nap mint nap halljuk a tévében, rádióban, olvassuk az újságban, a neten, ki mit,
mennyit tesz zsebre a közpénzből, a mi adóbefizetéseinkből, természetesen
jogszerűen, hiszen minden le van papírozva. És még mindig azon gondolkoznak az
„okosak" hogy mit vehetünk még el a Néptől! Van egy nagy „hibám", sokaknak
hiba, én büszke vagyok rá! Túl nagy az igazságérzetem, túl becsületes,
lelkiismeretes ember vagyok. Az a nagybetűs Ember, a szó szoros értelmében.
Mondd meg az igazat, betörik a fejed!
tanultam belőle, mert inkább törjön be ismét, de én nem tűrök tovább! Elég volt!
Régóta foglalkoztat már, hogy Emberek, valamit tennünk kell, nem lehet annyiban
hagyni, amit tesznek velünk ebben az országban. Eddig csak motyogtam,
háborogtam, mint nagyon sokan, de nem tettem semmit. Mit is lehetne?
Rettenetesen elítélem az agressziót, és mint a történelem annyiszor be is
bizonyította, hogy hiába a népfelkelés, mindig leverték a Népet. Soha nem
tüntettem, nem voltam rendezvényeken, ez nem az én világom. Mégis valamit
tennünk kell, Emberek, mert ha ez így megy tovább, akkor 100 évvel Trianon után
4
Magyarország és Népe már nem fog létezni! Valamelyik országnak odaadnak
bennünket tartozásba, vagy csak egyszerűen eladnak minket a hatalomban lévő
nagykutyák. Az is lehet, hogy ez a cél: megsemmisíteni Magyarországot, a Magyar
Népet.
Azt mondom, Emberek, ne hagyjuk! Nekünk is jogunk van az élethez,
jogunk van élni, dolgozni, gyerekeket nemzeni ebben az országban, mi is ide
születtünk! Nekünk is jogunk van itt ÉLNI! A ma reggeli hírek hallatán azt
mondtam, hogy kész, elég volt, ne tűrj tovább, „birka nép"! Megpróbálom
megtenni a tőlem telhetőt, és Te, mint a Nép, Te se tűrj tovább! Fogjunk össze,
agresszió nélkül, törvénnyel, joggal, igazsággal védjük meg magunkat,
gyermekeinket, országunkat! Bízom az igazságban, és bennetek, a Népben.
A TELJES KÖNYV ITT OLVASHATÓ!!
Ez a könyv a Néphez és politikusainkhoz szól, tényeken alapszik.
Debrecen, 2009. október 8., csütörtök